ETN7.0

Felvételi jelentkezés

Biblia-alapú lelkigondozó szakirányú továbbképzés

A képzés keresztény szellemű, bibliai alapelvekre épülő lelkigondozásra nyújt emelt szintű lelkigondozói szakképesítést. Ugyanakkor érvényesül az a szempont, hogy a szakirányú továbbképzés végzett hallgatói olyan lelkigondozók legyenek, akik a Biblia-alapú lelkigondozás egészséges alapelveinek az alkalmazásával vallási, világnézeti meggyőződéstől függetlenül is, bármely embernek segítséget tudnak nyújtani a lelkiismereti szabadság tiszteletben tartása mellett.

  • A szakirányú továbbképzések minimum 10 fő jelentkezése esetén indulnak.
  • A képzések kizárólag önköltséges képzési formában végezhetők el.
  • Az önköltség díja: 104.000 Ft/félév.
  • Képzési idő: 2 félév.

Képzési és kimeneti követelmények

A jelentkezés feltétele Biblia-alapú lelkigondozó szakirányú továbbképzési szakon hitéleti, bölcsészettudományi, társadalomtudományi, jogi és igazgatási, nemzetvédelmi és katonai, orvos- és egészségtudományi, illetve pedagógusképzés képzési területen legalább alapképzésben szerzett oklevél.

A jelentkezőknek az alábbi okmányokat kell a jelentkezéshez csatolni:

a) saját kézzel írt önéletrajzot (1,5-2 oldal), amely kitér a képzésre való jelentkezés motivációjának ismertetésére is,

b) nem a felvételi eljárás évében vagy nem az SRTA-n/SRHE-n oklevelet szerzettek esetében 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt,

c) a korábban megszerzett oklevél másolatát

e) motivációs levelet.

A nem magyar nyelven kiállított irat, dokumentum csak hiteles magyar fordítással ellátva fogadható el a felvételi eljárásban.

A felvételi eljárás pályaalkalmassági elbeszélgetésből áll. A pályaalkalmassági elbeszélgetés alól mentesülnek az SRTA/SRHE valamely hitéleti szakán oklevelet szerzett jelentkezők, az oklevelük megszerzésének évében lefolytatott felvételi eljárás esetében. A pályaalkalmassági elbeszélgetés során a Felvételi Bizottság szóbeli, egyéni elbeszélgetés keretében felméri a jelentkezők a) egyházi kötődését, gyülekezeti kapcsolatait, b) keresztyén hitvallásos elkötelezettségét és életfelfogását, c) szóbeli kifejezőkészségét, d) pályaalkalmasságát.

 

nyilsúgó új ablakban
 
impresszum adatvédelem nyomtatási kép impresszum impresszum impresszum akadálymentes változat2026-02-04, 06.hét© kodasoft 2001-2026