Az szak célja olyan keresztyén szociális munkások (diakónusok) képzése, akik a keresztyén értékekre támaszkodva, evangéliumi szellemben, a szociális munkára vonatkozó globális alapelvek és alapvető módszerek birtokában képesek a szükséget szenvedő embertársaiknak, holisztikus szemléletben segítséget nyújtani.
Felkészültek a társadalmi feszültségek okozta egyenlőtlenségek kezelésében közreműködni és képesek együttműködni interprofesszionális módon az állam, az önkormányzatok, az egyházak és a civil szervezetek szociális és egészségügyi intézményrendszerének különféle szakterületein munkálkodó szakemberekkel.
A keresztyén szociális munkás olyan készségekkel és képességekkel bír, amely segíti őt az egyének, családok, gyülekezetek problémamegoldó képességének fejlesztésében, az egyének és közösségeik társadalmi integrációjának támogatásában, a kívánatos együttműködés elősegítésében.
Az alapfokozatot szerzetteknek lehetőségük nyílik a végzettségük és szakképzettségük szerinti elhelyezkedésre, illetve arra, hogy tanulmányaikat mesterképzésben folytassák.
A képzés megfelel a szociális képzésekre vonatkozó hazai és nemzetközi szakmai elvárásoknak, illeszkedik az európai térség szociális és diakóniai szakképzettségeivel szemben támasztott követelményekhez.
Állami ösztöndíjas képzés.
Ha valaki nem jogosult állami ösztöndíjra, az önköltség összege: 138.000 Ft/félév.
Tagozat: nappali (duális képzési formában is) és levelező.
A jelentkezőnek az alábbi okmányokat kell a jelentkezéshez csatolni:
a) egyháztagságának igazolását,
b) saját kézzel írt önéletrajzot (1,5-2 oldal),
c) az érettségi bizonyítvány másolatát,
d) nem a felvételi eljárás évében érettségizett jelentkezőknek 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt,
e) a középiskolai bizonyítvány másolatát,
f) a többletpontok beszámítására való jogosultságot igazoló dokumentumok másolatát,
g) a korábban megszerzett diploma másolatát
h) motivációs levelet.
A nem magyar nyelven kiállított irat, dokumentum csak hiteles magyar fordítással ellátva fogadható el a felvételi eljárásban.
A felvételi eljárás részei:
a) Pályaalkalmassági vizsga (írásbeli és szóbeli) célja nem egyházi alkalmazotti hitéleti képzésen: a jelentkezők általános felkészültségéről, tájékozottságáról, pályaalkalmasságáról, egyházi kötődéséről való meggyőződés.
b) Felvételi pontok kiszámítása: célja a pályaalkalmassági vizsgán megfelelt jelöltek szakmai felkészültségének minősítése, rangsor felállítása.